Üdvözöljük a

Bottyán Zsolt kapta a Szentpáli díjat

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2017 Július >>
KeSzeCsüSzoVa
     12
3456789
10111213141516
171819202122
23
24252627282930
31      

JOGSZABÁLYOK

Bottyán Zsolt kapta a Szentpáli díjat

Miskolc város ünnepét hagyományosan május 11-én tartják. Hagyomány az is, hogy ebből az alkalomból adják át a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolc díszpolgára címet és további díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ezen az ünnepen adta át a Szentpáli István Kamarai Díjat, amelyet a BOKIK elnöksége adományoz. Idén Bottyán Zsolt, a Shinwa Magyarország Precíziós Kft. General Managere vehette át az elismerést Bihall Tamástól, a BOKIK elnökétől és Kriza Ákostól, Miskolc polgármesterétől.

Bottyán Zsolt a Miskolci Egyetemen szerezte diplomáit. A gépészmérnöki kar termelésirányítási és logisztikai szakán végzett, majd folytatta tanulmányait a nagy múltú egyetem anyag-és kohómérnöki karán, később elvégezte a marketing manager szakot is.

Diplomával a zsebében 2002-ben a Miskolci Drótgyárban helyezkedett el gyártás- és termelés tervezőként, majd divízió vezetőként folytatta tevékenységét a cégnél.
Szakmai pályafutását 2004-ben a Shinwa Magyarország Hungary-nél folytatta. Itt először termelési vezető lett, később a termelési igazgatóhelyettesi, majd a gyárigazgató-helyettesi pozícióval bízták meg.
A 2010-es esztendő komoly szakmai sikert hozott számára, hiszen ekkor lett a Shinwa gyárigazgatója, 2012-től pedig General Managerként (Cégvezetőként) végzi a munkáját.

Bottyán Zsolt nevéhez – a Shinwa Magyarország Kft.-nél töltött közel 13 év alatt – számos új project bevezetése fűződik, továbbá jelentős beruházások levezénylése, amelyek megvalósítása hozzájárult ahhoz, hogy a cég megháromszorozta árbevételét.

Ma már szinte minden autómárkában megtalálhatók a Shinwa Miskolcon gyártott klímavezérlő- és audio előlapjai, funkcionális gombszettjei, amelyeket európai, ázsiai és amerikai autómárkákba szerelnek be.

A Shinwa Magyarország Kft. aktív tagja a BOKIK által működtetett Észak-Magyarországi Autóipari Klaszternek.

A jelenleg 640 dolgozót foglalkoztató cég az elsők között kapcsolódott be a felsőoktatási duális képzésbe, ennek keretében szoros a kapcsolatuk a Miskolci Egyetemmel.

 

A Szentpáli díjról

„Az elismerés célja, hogy lehetőséget teremtsen azon vállalakozók munkásságának méltó elismerésére és megörökítésére, akik tevékenységükkel kimagasló érdemeket szereztek a város fejlődésében, jó hírnevének terjesztésében, kapcsolatainak ápolásában vagy az egyetemes emberi értékek gyarapításában. Ezzel a kitüntetéssel a kamara a város közvéleménye előtt azt kívánja tudatosítani, hogy a helyi vállalkozók társadalmi és közéleti szerepvállalásukkal Miskolc életében meghatározó súllyal vesznek részt.” (Részlet a BOKIK Szervezeti és működési szabályzatából.)