Üdvözöljük a

Hagyomány, jótékonyság, díjak

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2018 Április >>
KeSzeCsüSzoVa
      1
2345678
9101112131415
161718192122
23242526272829
30      

JOGSZABÁLYOK

Külföldi programok

Hagyomány, jótékonyság, díjak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Első Miskolci Lions Klubbal közösen február 17-én tartotta hagyományos jótékonysági bálját. Miskolcon, a Népkerti Vigadóban lebonyolított rendezvény díszvendége ezúttal Putnok városa volt. A jótékonysági tombola bevételét pedig a Mellrákinfó Egyesület Borsodi Csoportjának támogatására ajánlották fel a szervezők.

A bálon átadták a BOKIK díjait. A kitüntetetteknek dr. Parragh László, az MKIK elnöke és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke adta át az elismeréseket. A díjazottaknak gratulált a díszvendég-város Putnok polgármestere, Tamás Barnabás is.

  

Támogatói díjat vehetett át dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja.

A Miskolci Egyetem kancellárja és a BOKIK között igen szoros és évtizedes a munkakapcsolat. Ennek egyik kiemelkedő példája, hogy a BOKIK autóipari klaszterének megszervezését 2006-ban dr. Deák Csaba kezdeményezte, aki akkor az egyetemen működő Innovációmenedzsment Kooperációs Kutatási Központ igazgatója volt. Az eltelt évek során a közös munka más területeken is hatékony volt, és miután 2014-ben az egyetem kancellárjává nevezték ki, egy új, magasabb minőségi szintre lépett az együttműködés. Dr. Deák Csaba az egyetem és a vállalkozások közötti kapcsolat kiépítése érdekében támaszkodik a BOKIK tapasztalataira, tagságára, kamaránk pedig a vállalkozók kutatás-fejlesztési, innovációs igényeinek megoldásában, és a megfelelő szakember-utánpótlás biztosításában kap maximális segítséget.           

 

Cégvezetői díjat kapott Bartha Imre, az Ózdi Acélművek ügyvezető igazgatója

Az Ózdi Acélművek Kft. a másfél évszázados ózdi acélipari hagyományok folytatója. A közvetlenül 550 embernek, de beszállítói, alvállalkozói révén 1000 főnek munkát adó vállalkozás a német Max Aicher vállalatcsoport tulajdonában van. Bartha Imre ügyvezető igazgató 2013 szeptemberében vette át a cég irányítását, és nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a csőd szélén álló társaság eredményessé tételére.  Ehhez struktúraváltásra, szemléletváltásra, kapacitásfejlesztésre, portfólió bővítésre volt szükség az ÓAM-nál. Ennek eredményeképpen, javuló trend mellett, a cég az elmúlt két évben, több mint 10 százalékos profitot tudott felmutatni, ami ebben az iparágban rendkívülinek számít.

Mára a cégvezetés hatékony stratégiájának, a beruházásoknak köszönhetően a vállalkozás piaci pozíciói stabilak. Jövőre fejeződik be az a 20 millió eurós fejlesztés, amely egyebek mellett technológia és környezetvédelmi fejlesztést is tartalmaz. A hazai építőipar acél-termék igényének 70 százalékát az ózdiak gyártják. Termékeik 50 százalékát külföldön értékesítik.

 

Vállalkozói díjban részesült Ambriskó István a Borsod Autó Kft. ügyvezető igazgatója

A Borsod Autó Kft. már több mint 25 éve a megye autókereskedelemének meghatározó szereplője. Fő tevékenységük a személy- és tehergépkocsik kereskedelme és javítása. Jelenleg a Hyundai, a Lada, a Mitsubishi és a Subaru márkák márkakereskedői és márkaszervizei.

Ambriskó István édesapja nyomdokaiba lépve vette át a társaság vezetését 2017 júniusában. Az ügyfélkör színvonalas kiszolgálása érdekében a vállalkozás folyamatosan fejleszt. 2016 végén adták át a teljesen új építésű Lada márkakereskedésüket és tavaly elkészült a Magyarországon első új arculatú Hyundai bemutatótermük is. A vállalkozás 25 alkalmazottal dolgozik.

 

Szintén vállalkozói díjat vehetett át Fábry László, a Pedalion Kft. ügyvezető igazgatója

Huszonhét évvel ezelőtt kezdte a vállalkozói életet Fábry László, aki azóta egy cégcsoportot épített ki. Ennek meghatározó tagja a tüzelő- és építőanyagok forgalmazására szakosodott, putnoki székhelyű Pedalion Kft., amely 1995-től van jelen a piacon. Az elmúlt több mint húsz évben voltak nehezebb időszakok, hiszen esetükben a kereslet nagyságrendje a lakosság pénztárcájától függ. A talpon maradás, és az utóbbi évek eredményei azonban magukért beszélnek. A cég 15 dolgozó megélhetését biztosítja, és erejükhöz mérten, folyamatosan fejlesztenek.

x

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kiemelkedő gazdálkodó szervezete elismerést a Kamara Napja alkalmából kapta Simon Zoltán, aki azonban tavaly, november 29-én nem tudta átvenni a díjat, így ő is a bálon vette át az elismerést.

 

Kapcsolódó anyagok: