Üdvözöljük a

POS terminálok – támogatással

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2017 Október >>
KeSzeCsüSzoVa
      1
2345678
9101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031     

JOGSZABÁLYOK

Külföldi programok

POS terminálok – támogatással

Állami támogatásból fejleszthetik fizetési rendszereiket a kis- és középvállalkozások. Összesen 2,4 milliárd forintos keretösszegből támogatja az állam a bankkártya-elfogadó helyek számának bővítését, amivel a jelenleginél 30 százalékkal több helyen válik lehetővé a kártyás fizetés. A bankkártyás tranzakciók száma és a bankkártyával bonyolított fizetési forgalom évek óta töretlenül nő, a kártyabirtokosok egyre szívesebben használják ezt a gyors, egyszerű, kényelmes fizetési módot. A POS terminálok telepítésével tehát állami támogatás mellett növelhetik versenyképességüket is a hazai vállalkozások – emelik ki az OTP Bank szakértői.

 

 

 

2016 decemberében hirdette meg a kormány azt a programot, amelynek célja, hogy egyharmadával bővítse a kártyaelfogadó helyek számát. A kezdeményezés célja, hogy így csökkentse a készpénzállományt és ösztönözze a modern elektronikus fizetési módok elterjedését, a hazai fizetési infrastruktúra modernizálását. Az intézkedést az is indokolta, hogy Magyarországon a bankkártyás fizetések részaránya jelenleg az uniós átlag alatt van, a kártyaelfogadó terminálok száma pedig 100 ezernél megrekedt, annak ellenére, hogy az emberek többsége ma már bankszámlára kapja a fizetését, és bankkártyával is rendelkezik.

A program keretében elérhető 2 416 millió forintos támogatásból 30 200 új terminált telepít a pályázaton nyertes hét pénzügyi szolgáltató. Terminálonként 80 ezer forint támogatás érhető el a program keretében. Ennek köszönhetően a vállalkozások induló költség – telepítési és szerződéskötési díj – nélkül igényelhetnek POS terminált a szolgáltatóknál. A szolgáltatók közül az OTP Bank nem kevesebb, mint 7000 terminál telepítését vállalta idén.

„Mivel a mai világban a vásárlók a kényelmes és gyors fizetési módokat preferálják, a vállalkozások gyakran veszítenek el vevőket a csak készpénzes fizetési lehetőség miatt. A kis- és középvállalkozások a POS terminálok használatával növelhetik forgalmukat. A statisztikák szerint ugyanis a kártyával fizetők jellemzően többet költenek a készpénzt használókhoz képest. A POS terminálokat és a kártyaelfogadási szolgáltatást most, eddig példátlanul kedvező feltételekkel, minden induló költség nélkül igényelhetik a vállalkozások.” – emelik ki az OTP Bank szakértői.

A terminálok használata minimális költséget jelent: a banki jutalék a bankkártyával bonyolított forgalom legfeljebb 1 százalékát teheti ki a szerződéskötéstől számított legalább 24 hónapon keresztül. A terminálok telepítése mellett szól továbbá, hogy gyorsabb és kényelmesebb fizetési módot kínálhatnak a vállalkozások a vásárlóiknak, ezáltal egységnyi idő alatt több ügyfél kiszolgálását teszik lehetővé. A terminálok a bankkártyák mellett – külön szerződések megkötésével - elfogadják a SZÉP-, Erzsébet-, cafeteria- és egészségpénztári kártyákat is, ami szintén megkönnyítheti a vásárlók dolgát. A POS terminál emellett alkalmas az egyre szélesebb körben népszerű mobilfizetési megoldások elfogadására is.

„Az intézkedés legnagyobb haszonélvezői egyértelműen a kis- és középvállalkozások, hiszen ők a korábbi 20-30 ezer forintos telepítési díjak helyett most induló költség nélkül vezethetik be a kártyaelfogadási szolgáltatást. Annak érdekében pedig, hogy zökkenőmentes legyen az indulás, az OTP Bank díjmentes oktatást biztosít ügyfeleinek az új terminálok kezeléséhez” – mondták az OTP Bank szakértői. Az érdeklődők az OTP fiókokban további tájékoztatást kaphatnak, és a szerződést is megköthetik.

A POS terminált igénylők számára további könnyebbséget jelent, hogy az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálattal is támogatja ügyfeleit az esetleges kérdések rendezésében.

A legfrissebb hírek szerint a vártnál is nagyobb érdeklődés mutatkozik a terminálok telepítése iránt. Erre válaszul a Nemzetgazdasági Minisztérium 16 millió forint pótlólagos forrást mozgósított a többletigény kielégítésére, illetve 2018-ban is várható hasonló állami intézkedés, további POS terminálok kihelyezésének támogatására.