Üdvözöljük a

Fogyatékosság-barát munkahelyek pályázata

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2020 Augusztus >>
KeSzeCsüSzoVa
     12
3456789
1011
12
13141516
17181920212223
24252627282930
31      

JOGSZABÁLYOK

Külföldi programok

Fogyatékosság-barát munkahelyek pályázata

Megjelent a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés pályázata. A pályázat célja, hogy elősegítse az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását, valamint ösztönözze és elismerje azon munkáltatókat, akik folyamatos fejlesztéseket valósítanak meg a fogyatékos, illetve a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása terén.

A díjat azon munkáltatók nyerhetik el, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával és megtartásával kapcsolatos szervezeti gyakorlataikat.


A nyertes pályázó az elismerés megszerzését követően jogosulttá válik a Fogyatékosság-barát Munkahely logó 2 éven át történő használatára.  Az elnyert logó a középtávú fejlesztések igazolását követően további 2 évre, többször is meghosszabbítható.


Az elismerés elnyerésének feltétele, hogy a pályázó szervezet legalább 1 fő megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat. Amennyiben adott szervezet első alkalommal pályázik a díjra és állományában a pályázat benyújtásának időpontjában nincsen megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkavállaló, akkor a pályázat feltétele, hogy rövidtávon (3 hónapon belül) minimum 1 fő megváltozott munkaképességű munkavállalóval bővíti az állományi létszámát.


A pályázat beadásának határideje 2020. július 31. 23:59.


A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés pályázat weboldala:
https://fbm.hu/palyazat/

A pályázati felhívás és útmutató a következő linken érhető el:
Pályázati-útmutató_Fogyatékosság-barát-Munkahely-elismerés.pdf


Az alábbi linken elérhető kiadvány pedig 29 olyan szervezet vállalásait és intézkedéseit mutatja be, akik 2018-ban Fogyatékosság-barát Munkahely díjat vehettek át:
https://fbm.hu/wp-content/uploads/2019/04/fogyatkossg-bart-munkahely-elismers_jgyakorlat-gyjtemny.pdf