Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az bokik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
AA

Megjelentek a szakképzést érintő törvényi változások

Szerző: Tóth Ádám Zoltán
2021. július 01.

A Magyar Közlöny 2021. évi 119. számában A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény módosítása, míg a 2021. évi 123. számában A szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szoló 12/2020. (II.7.) Kormányrendelet módosítása jelent meg.

A duális képzésben részt vevő gazdálkodókat érintő legfontosabb változások a következők:

1. Lehetőség nyílik rövidített szakképzési munkaszerződés megkötésére, évente egy alkalommal, legalább 4 és legfeljebb 12 hét egybefüggő időszakra.

2. A szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezettek és a kötelezettség alól mentesülők köre pontostásra került.

3. A bruttó kötelezettség csökkenthető a megkötött és legalább hathónapos időtartamban fennálló szakképzési munkaszerződésre tekintettel az igénybe vett adókedvezmény húsz százalékának megfelelő összeggel, ha a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy sikeres szakmai vizsgát tett. (SIKER DÍJ)

4. A bruttó kötelezettség ötven százalékkal csökkenthető, ha a felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel párhuzamosan fennálló foglalkoztatásra irányuló más olyan jogviszonya mellett vesz részt, amelyben a foglalkoztató a duális képzőhelytől eltérő harmadik személy. Emellett a képzésben részt vevő személy, illetve tanuló munkabérét és szabadságát a szakképzési munkaszerződés alapján létrejövő munkaviszony időtartamával arányosan kell csökkenteni. A rendelkezés 2021. szeptember 1-től lép hatályba.

5. Csökkennek a duális képzőhelyek adminisztrációs terhei. A korábbi szabályozástól eltérően a szakképzési munkaszerződéseket, illetve azok adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tölti fel a regisztrációs és tanulmányi rendszerbe.

6. Hatályát veszti a kisadozó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2021. évi CXLVII. törvény 9.§ 1. bekezdés d) pontja és a 21.§ 2. bekezdés b) és c) pontja.

7. 28.§ 4) bekezdés: Az együttműködési megállapodással érintett tanuló esetében, a duális képzőhely a bruttó kötelezettségét csökkentheti a 107. § (2) bekezdés szerinti mérték 70 százalékával. A kedvezmény igénybe vételénél az adóév olyan munkanapjait kell figyelembe venni, amelyek átlagában a gyakorlattal lefedett időszak eléri a napi hét órát, és az alkalmazandó súlyszorzó mértéke 1,0. Ez alapján az együttműködési megállapodások alapján igénybe vehető adókedvezmény napi mértéke: (1.200.000 Ft*1)/254=4.724Ft*0,7= 3.307 Ft/nap. A rendelkezés 2021. július 1-jével lép hatályba.

8. A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy mentesül a duális képzőhelyen történő rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól

a) olyan közismereti és oktatási napokon, mely a szakképző intézményben kerül lebonyolításra,

b) a szakképző intézmény által szervezett olyan rendezvény napján, amelyen minden tanuló, illetve képzésben részt vevő személy részvétele kötelező,

c) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy vizsgája napján és a tanulmányokat befejező szakmai vizsgája napján, továbbá

d) minden olyan esetben, amikor a munkajogi szabályok szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól.”

9. A szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel a duális képzőhelyen történő részvétel biztosítása céljából a duális képzőhely a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon közzéteszi a szakképzési munkaszerződés megkötésére általa biztosított lehetőségeket. A közzétételnek tartalmaznia kell a duális képzőhely bemutatkozását, a munkavégzés helyét és feltételeit, a duális képzőhely által kínált feltételek meghatározását, az elbírálásnál előnyt jelentő szempontokat, a jelentkezés módját és a közzététel időpontját.

10. A szakirányú oktatást folytató szervezet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakirányú oktatásával összefüggésben a regisztrációs és tanulmányi rendszerben rögzíti

a) a szakmai tevékenységeket, annak helyszínét, ha az eltér a duális képzőhely nyilvántartásba vett székhelyétől vagy telephelyétől, a szakmai tevékenységre fordított időt,

b) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy értékelését és

c) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy részvételét és mulasztását a szakirányú oktatás során.

11. Az évfolyami szorzó, ha a szakirányú oktatás képzési ideje legfeljebb 4 év

a) az első évfolyamon 1,20,

b) a második évfolyamon 1,00,

c) a harmadik évfolyamon 1,00,

d) a negyedik évfolyamon 0,80.