Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az bokik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
AA

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) a 2013. évi XXXIV. törvény alapján az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítéséből fakadó viták ügyében tud eljárni. Kérelmet adhat be és így a szakértői eljárás lefolytatását kérheti a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó.

Fontos, hogy a vitás teljesítéssel összefüggésben írásbeli szerződés álljon rendelkezésre, mert a jogszabály szerint csak ebben az esetben fogadhatjuk be a kérelmet.

Fontos tudni, hogy a jogszabályok nem zárják ki a visszamenőleges hatályt, tehát a TSZSZ létrehozását megelőzően indult ügyekben is lehet szakértői eljárást indítani. Egyedül arra érdemes figyelni, hogy már elévült követeléseket esetleges kedvező szakvélemény birtokában sem fognak tudni bíróság előtt érvényesíteni.

A TSZSZ eljárásának legfőbb célja az elhúzódó elszámolási viták rendezésének felgyorsítása. A TSZSZ szakvélemény elkészítésének határideje 30 nap, ami indokolt esetben maximum 30 nappal meghosszabbítható, így 60 napon belül minden esetben lezárul a szakértői eljárás.

A TSZSZ eljárása díjköteles. A szakértői díjat a kérelmező a kérelem beadásakor fizeti meg az MKIK elkülönített 10300002-20373432-71003285 számú alszámlájára.

2016. május 1-jétől a szakértői eljárási díj mértéke a kérelemben megjelölt vitatott összeg bruttó értékének 1 %-a, minimum bruttó 60 000 Ft, maximum bruttó 450 000 Ft.

Elektronikus kérelem befogadó rendszerünkön az űrlap kitöltését és a dokumentumok feltöltését követően egyetlen kattintással lehet kérelmezni a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárását.


További információ: