Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Kiírták a Kézműves Remek pályázatot

2023. február 16.

Az egyik az Innovációs különdíj, amely olyan minőségi kézműves terméknek vagy termékcsaládnak adományozható, amely jelentős innovatív értékkel bír, elkészítésükhöz alkalmazott technikák és a megvalósításuk magas színvonalúak. Ugyanakkor minden kézműves területre jellemző. hogy kevés az új, fiatal alkotó, ezért érdemes ezt a célcsoportot megkülönböztetett figyelemmel megközelíteni. A 18-35 éves korosztály kézműves alkotói közül egynek a zsűri az Ifjú kézműves remek különdíjat fogja odaítélni.

Az eddigi gyakorlattól eltérően az idei pályázat rendkívül feszes határidőkkel zajlik majd. A pályázatok beadási határideje 2023. március 16., így a sikeres megvalósítás érdekében kiemelten fontos lesz a területi kereskedelmi és iparkamarák aktív szerepvállalása. A 2023. évi Magyar Kézműves Remek pályázat sikeres megrendezése érdekében kérem közreműködésüket a pályázat népszerűsítésében, a célcsoport tájékoztatásában és szükség esetén az alkotók pályázatának benyújtásában.

Több területi kereskedelmi és iparkamaránál is gyakorlat, hogy segítik a pályázók pályaműveinek összegyűjtésével és a zsűrizés helyszínére történő elszállításával, illetve visszaszállításával az alkotók sikeres részvételét a pályázaton. Kérem, hogy ebben lehetőség szerint minél több kamara nyújtson idén is segítséget.

A pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és a díjak átadása a 2023. április 14-16. között Egerben megrendezésre kerülő Kézművesség ezer éve és jövője a Kárpát-medencében rendezvénysorozat keretében zajlik majd.
 

A pályázati felhívás és a dokumentáció elérhető az MKIK honlapján az alábbi linken:

https://mkik.hu/magyar-kezmuves-remek-2023

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

BOKIK MEGÚJULÁS PROGRAM elnevezéssel - június elején - egy több elemből álló vállalkozói konzultációs sorozatot indított Kamaránk. A PROGRAM részeként kérjük, töltse ki kérdőívünket, és ossza meg velünk tapasztalatait, elvárásait. Véleménye közvetlenül hozzájárul a Kamara jövőbeli működésének és szolgáltatásainak fejlesztéséhez.

Mutassa meg kézműves termékeit egy szélesebb közönségnek! Bővítse vásárlói körét, építsen új kapcsolatokat, és használja ki a Miskolci Termelői Nap nyújtotta bemutatkozási lehetőséget! Csatlakozzon a Kézműves Mustrához!