Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Maradnak a korlátozó intézkedések

2021. március 21.

Az elmúlt 24 órában meghalt 213 beteg, kórházban sokan vannak, többen, mint valaha. Lélegeztetés nélkül több mint 9 ezren vannak, s a szakemberek szerint ez nem az a pillanat, hogy lazíthatunk. 1174-en vannak lélegeztetőgépen. Az a kérdés, hogy bírja-e az egészségügy – mondta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy van elég lélegeztetőgépes ágy.
Minden kórház biztos irányítás alatt van, ám mindenhol van hiány: vagy orvos vagy ápoló, vagy rossz térben elhelyezett intenzív osztályok. A rezidens orvosokat és a frissen diplomázottakat javarészt beoltották és már vezényelték is, a végzős orvostanhallgatók most jönnek az oltásban.
Az operatív törzs mai ülésének legfontosabb kérdése az volt, hogy az oltások felgyorsulásától várhatjuk-e azt, hogy hamarosan lazíthatunk. Most sok fiatal betegünk van. Van összefüggés a megbetegedés és a fertőzés lefolyásának gyorsasága, illetve a cukorbetegség és a túlsúlyosság között. Orbán hozzátette: a családok nehéz helyzetben vannak, mert otthon vannak a kisebb gyerekek. További szigorító intézkedéseket már nagyon nehezen viselne el az ország, de jó esély van arra, hogy az iskolákat újra lehet majd nyitni. A fiataloknak üzente: jó esélyük van, hogy szabad nyaruk lesz.
A szépségipar dolgozói, a boltosok vannak a legnehezebb helyzetben. A kisvállalkozásokat arra kérte a miniszterelnök, hogy tartsanak ki, erős és bőséges lesz a következő gazdasági év.
Született még egy fontos döntés ma reggel: minden héten négyszer-ötször annyi embert oltunk, mint ahányan megbetegednek, ehhez viszont vakcina kell. Lezárult a nemzeti konzultációt, megvannak a válaszok. Az operatív törzstől azt kérte a kormányfő, hogy készítse el az újrainditási tervet. A konzultációban is látni, hogy csak fokozott újrainditás lehetséges, ez viszont a beoltottak számától függ. Az újranyitást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva . A mai napon meghaladja majd a 1,5 milliót a beoltottak száma.
Egy hét alatt sok minden változhat, ezért hoztak csak egy hétre előre döntést. Két hét múlva a húsvét fontos lesz, hiszen az egész ország felkerekedik, mindenki meglátogat mindenkit: ez külön járványügyi kezelést igényel. A jövő héten újabb egy hét intézkedéseiről döntenek. A konzultációban rész vevők 65 százaléka szerint akinek van igazolványa, kapjon felmentést. A fertőzésen átesetekkel együtt 2 millió dokumentáltan védett személy van. Nyitottak egy harmadik csatornát, ha valaki úgy érzi, hogy átesett a fertőzésen, ott kivizsgálják, és ha tényleg átesett a fertőzésen, ő is megkapja az igazolványt. Az újrainditási tervben lesznek olyan szolgáltatások, amiket csak a vakcinaigazolvánnyal rendelkezők vehetnek igénybe.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető lesz a vendégünk a BOKIK székházban 2026. január 15-én, csütörtökön 10 órától. A "Komfortzónán innen és túl" című előadás a több mint 1600 televíziós vetélkedő műsorvezetése és több ezer sportesemény közvetítése kapcsán szerzett tapasztalatot dolgozza fel. A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Különleges szakmai napra invitálja kamaránk a vállalkozókat 2026. január 9-én, pénteken a BOKIK székházba. A rendezvény központi témája a személyes márkaépítés. Olyan országosan jól ismert előadóktól tanulhatnak a résztvevő vállalkozók, mint Balogh Petya angyalbefektető, technológus, vállalkozó, Dull Szabolcs újságíró, jogász és tanár, M. Szűcs Péter szerkesztő-műsorvezető és P. Tóth András, az STRT technológiai igazgatója. Ez egy kihagyhatatlan nap!