Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

NTAK: szakaszos bevezetést javasolnak

2023. május 25.

2024. január 1-jétől pedig már azok vendéglátóegységek, illetve turisztikai attrakciók is kötelesek lesznek az adatszolgáltatásra, amelyek szolgáltatási helyenként 2022. évi nettó árbevétele elérte a 12 millió forintot, de nem haladta meg a 100 millió forintot.

A Kormánynak benyújtott javaslat szerint 12 millió forint nettó árbevételt el nem érő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára pedig nem lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás.

Fontos továbbá, hogy bár az adatszolgáltatási kötelezettség nem fog érinteni minden vállalkozást, azonban az NTAK-ba továbbra is regisztrálnia kell minden nyilvántartásba vételi dokumentummal rendelkező vendéglátó üzletnek és turisztikai attrakciónak.

 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

Egyedül álló lehetőséget kínál a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a tengerentúli külpiacok iránt érdeklődő vállalkozásoknak november 3-án, kedden. Az üzleti találkozó díszvendége Javier Viveros Machuca, a Paraguayi Köztársaság ipari és kereskedelmi miniszterhelyettese lesz.A rendezvény helyszíne a budapesti kamara székháza: Budapest, Krisztina körút 99., III. emelet, 301-es terem.

A mesterséges intelligencia ma már a kisebb vállalkozások számára is elérhetővé teszi azokat a lehetőségeket, amelyek korábban jelentős időt, pénzt és külön szakértői csapatot igényeltek. De hogyan használhatjuk az AI-t arra, hogy megismerjük a külföldi piacokat, megtaláljuk a potenciális vevőket, és valóban hatékonyan kommunikáljunk velük? Erről szól az egynapos gyakorlatorientált workshop november 5-én, csütörtökön 9 órától.