Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Pályázat gépjármű töltőállomások telepítésére

2024. október 09.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 27,993 milliárd forint.

A program keretében a következő években több száz helyszínen létesülhetnek országszerte nyilvános e-töltőállomások.  A pályázóknak legalább egy e-töltőállomás létesítését vállalniuk kell a töltőpontokkal kevésbé ellátott járások bármelyik településén. Ennek kiválasztására egy technikai felhívás fog indulni, amelyre első körben 2024. október 14. és 21. között lehet jelentkezni. A támogatást igénylőnek rendelkeznie kell a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott érvényes elektromos gépjármű töltőállomás üzemeltetői engedéllyel), illetve a Nemzeti Fejlesztési Központ által kiállított jóváhagyó visszaigazolással a projektigényre és településre vonatkozóan.

Vállalkozásonként minimum 100 millió, és legfeljebb 4 milliárd forint forrás nyerhető el 15 éves futamidővel, amelyet legalább 10 százaléknyi önerővel kell kiegészíteni. A nagyvállalatok az elszámolható költségek 35, a középvállalkozások 55, a mikro- és kisvállalkozások pedig 65 százalékát kaphatják meg állami hozzájárulásként. Feltétel, hogy a támogatásból épített vagy bővített töltőállomások minden töltőpontjának képesnek kell lennie intelligens töltésre, illetve kötelező biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét is.

A kölcsönszerződéseket legkésőbb 2025 végéig meg kell kötni, a projektek fizikai befejezésének határideje a szerződéskötéstől számított három év. A kölcsönt kizárólag a „Kölcsönkérelmi nyomtatvány” kitöltésével és a kötelezően előírt mellékletek csatolásával igényelhető meg. Amennyiben bármelyik kötelezően előírt melléklet hiányzik, a Kölcsönkérelem nem fogadható be.

A „Kölcsönkérelmi dokumentáció” (Kölcsönkérelmi nyomtatvány, Kölcsönkérelmi nyilatkozatok, Kölcsönkérelmi nyomtatvány kitöltési útmutatója, Cash Flow tábla), továbbá a hitelprogram lebonyolításához és a pénzügyi elszámolhatósághoz kapcsolódó útmutatók 2024. október hónap 2. hetében kerülnek publikálásra.

A Kölcsönkérelem közvetlenül az MFB Zrt. Ügyfélszolgálatán személyesen nyújtható be a 1051 Budapest, Nádor utca 31. cím alatt.
 

A pályázat itt olvasható, a MEKH rendelet pedig ide kattintva érhető el.
 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető lesz a vendégünk a BOKIK székházban 2026. január 15-én, csütörtökön 10 órától. A "Komfortzónán innen és túl" című előadás a több mint 1600 televíziós vetélkedő műsorvezetése és több ezer sportesemény közvetítése kapcsán szerzett tapasztalatot dolgozza fel. A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Különleges szakmai napra invitálja kamaránk a vállalkozókat 2026. január 9-én, pénteken a BOKIK székházba. A rendezvény központi témája a személyes márkaépítés. Olyan országosan jól ismert előadóktól tanulhatnak a résztvevő vállalkozók, mint Balogh Petya angyalbefektető, technológus, vállalkozó, Dull Szabolcs újságíró, jogász és tanár, M. Szűcs Péter szerkesztő-műsorvezető és P. Tóth András, az STRT technológiai igazgatója. Ez egy kihagyhatatlan nap!