Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Arany Fokozatú Felelős Foglalkoztató lett a FRAISA

2024. október 16.

„A FRAISA Hungária Kft. működésének csaknem három évtizede alatt sikerült a mindennapi élet részévé tenni azt a munkavállaló központú vállalati kultúrát, amelynek egyik meghatározó eleme a dolgozói elégedettség megteremtése, illetve a szervezeti és személyes célok kölcsönösen előnyös összehangolása.

Széleskörű juttatási rendszerük, a belső karrierútvonalakra és képzésekre épülő tudástranszferük nagyban segíti a régión belüli versenyképességük megőrzését. A munkatársaik számára biztosított kiváló munkakörülmények és a fizikai és mentális egészségük megőrzésére irányuló törekvéseik mellett hangsúlyt fektetnek a társadalmi szerepvállalásra, a sport, oktatás és kulturális tevékenységet folytató egyesületek támogatására.

A FRAISA vezetői a szervezet minden szintjén hisznek a foglalkoztatásban megvalósuló rugalmasságban, és a személyes visszajelzések fontosságában. A mai munkaerőpiaci kihívások között kiemelt céljuk, hogy úgy tudják megtartani és motiválni kollégáikat, hogy az minden téren felelős foglalkoztatói magatartással párosulva valósuljon meg” – olvasható az OFA Nonprofit Kft. kiadványában.

 

A cégről

A sárospataki FRAISA Hungária Kft. egy svájci tulajdonban lévő leányvállalat, amely keményfém és gyorsacél alapanyagból gyártott hengeres szárú forgácsoló szerszámok előállításával és újraélezésével foglalkozik. Az anyavállalat egy 1934-ben - Svájcban - alapított családi vállalkozás.

A Fraisa Csoport világszerte hét telephellyel rendelkezik, a központjuk a svájci Bellachban található. A FRAISA Hungária Kft. és munkatársai foglalkoznak a magyar piacon történő értékesítéssel, és a cégcsoport egyik legmodernebb üzemében Sárospatakon a legkiválóbb minőségű keményfém szerszámokat gyártják a FRAISA Csoport vevőkörének.

A cégcsoport telephelyei Svájcban, Németországban, Franciaországban, Magyarországon, az USA-ban, Olaszországban és Kínában találhatóak.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

Harmincmilliárd forintos keretből, 3-12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, 90 százalékos támogatási intenzitás mellett mikro- és kisvállalkozásoknak hardverre, szoftverre, webfejlesztésre és e-kereskedelemre. A DIMOP Plusz program kibővített második körében az egész ország pályázhat, a későbbiekben Budapest is bekapcsolódik.

Vállalkozói Körkép címmel rendezi meg a kamara 2026. március 24-én 09:00 órától a Bálna Rendezvényközpont a magyar kis- és középvállalkozások egyik kiemelt szakmai találkozóját. A rendezvényen döntéshozók, vállalatvezetők, szakpolitikai szakértők, valamint a vállalkozói szféra képviselői vesznek részt.