Három arany-, két ezüst- és öt bronzérmet nyertek el vármegyénk versenyzői az idei Szakma Sztár Fesztiválon. Ezzel a tíz dobogós helyezéssel az országos éremtáblázat negyedik helyén szerepel Borsod-Abaúj-Zemplén, holtversenyben Békés és Csongrád-Csanád vármegyével. A diákok nagyszerű teljesítményéhez, és a felkészítők munkájához gratulálunk!
Idén is lehet pályázni a Közös Agrárpolitika keretében az Európai Unió egyik legrangosabb elismeréseire, az ARIA (Agricultural and Rural Inspiration Awards), azaz a Mezőgazdasági és Vidéki Inspirációs Díjakra, melyeket az Európai KAP-Hálózat (EU CAP Network) hirdet meg és koordinál.
A hazai építőipar legrangosabb elismeréseit adták át december 12-én Budapesten az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének évzáró gáláján. A BOKIK számára külön büszkeség, hogy Derczó István, a sárospataki Weinberg Kft. alapítója és ügyvezetője Lechner Ödön díjat kapott, a magasépítési létesítmények generálkivitelezési területén végzett több mint három évtizedes kiemelkedő szakmai munkája és vezetői munkássága elismeréseként.
Az MTA Miskolci Területi Bizottsága és az észak-magyarországi kereskedelmi és iparkamarák - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara - Észak-magyarországi Innovációs Díj pályázatot hirdetnek az innovatív technológiában és/vagy termékfejlesztésben kiemelkedő vállalkozások számára.
Az „Év Felelős Foglalkoztatója 2024” pályázatot idén kilencedik alkalommal hirdette meg az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Kamaránk tagvállalata a sárospataki FRAISA Hungária Kft. - az Észak-magyarországi régióban egyedüli cégként - nyerte el az Arany Fokozatú Felelős Foglalkoztató minősítést.
Megjelent a Gábor Dénes-Díj felterjesztési felhívása. A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok-, a kutatással-, fejlesztéssel-, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények-, a kamarák-, a műszaki és természet-tudományi egyesületek-, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy tegyék meg jelöléseiket.
Idén is versenybe szállhatnak a hazai vállalatok az Effekt 2030 - Az ESG megoldások díjáért. A rangos szakmai elismerést olyan példamutató környezeti, társadalmi és vállalatirányítási programokkal nyerhetik el a pályázó cégek, melyek valódi pozitív hatást eredményeznek és hosszabb távon is értéket teremtenek az adott szervezet érintettjei, környezete és az ott élő közösségek számára. A nevezési időszak 2024. augusztus 1-jén éjfélig tart.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományaihoz híven idén is elismerő oklevéllel jutalmazta a szakmájukban kiváló eredményeket elért végzős tanulókat.