Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Nulla százalékos hitellel segítik a KKV-kat

2024. február 20.

2024-ben a fő cél, hogy helyreállítsák a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjünk el. Ennek elérését támogatja a GINOP Plusz program, amelyen keresztül a kormány olcsó és célzott hitelekkel 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére.

E keretből 130 milliárd forintnyi hitelprogramot indítanak. A KKV Technológia Plusz Hitelprogram célja a kkv-k beruházásainak a támogatása, a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektethetnek be.

A hitel felhasználható új eszközök beszerzésére, így gépek, informatikai eszközök vagy megújuló energiaforrást hasznosító, azaz a zöld energiát támogató technológiák megvásárlására, valamint a projekttel összefüggő immateriális javak beszerzésére. Emellett igénybe vehetők képzési és tanácsadási szolgáltatások is. A hitel Budapest kivételével az ország egész területén alkalmazható lesz. Az igényelhető hitelösszeg nagysága 10 millió és 100 millió forint között lesz, amelyet a kormány 0 százalékos kamat mellett biztosít.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram részletes termékleírása márciusban érkezik, a hitelkérelmeket, pályázatokat áprilistól lehet majd benyújtani az országszerte megtalálható MFB pontokon.

A második negyedévben induló KKV Technológia Plusz Hitelprogramon túlmutatóan a vállalkozások fejlesztését a harmadik és negyedik negyedévében induló, további hitelprogramok fogják segíteni.


Forrás: kormany.hu

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

A rendkívüli időjárási körülményekre és az energetikai helyzetre való tekintettel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2026. augusztus 10. és 14. között, ideiglenesen módosított ügyfélfogadási rend szerint működik.

Women Up! - Üzleti Inspiráció konferenciát szervez a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Vállalkozásfejlesztési Program keretében szeptember 9-én, Egerben. A rendezvény célja, hogy támogassa a női vállalkozások fejlődését, erősítse a női üzleti közösségek közötti kapcsolatokat, valamint inspiráló szakmai és networking lehetőséget biztosítson.