Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az bokik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
AA

Szerencs Herman Lajos díjasa

2023. április 21.

Április 20-a a hagyományok szerint Szerencs Város Napja, amikor a város képviselő-testületének ünnepi ülésén elismeréseket, kitüntetéseket adnak át. A BOKIK elnöke ezen az ünnepségen adja át a "Herman Lajos Kamarai Díjat", amit ezúttal Kiss Dezső egyéni vállalkozó vehetett át Bihall Tamástól.

1605. április 17-e és 20-a között Szerencsen ülésezett a magyar országgyűlés. A rendek – a szabadságharc sikerein felbuzdulva – Bocskai Istvánt választották Magyarország fejedelmévé. Huszonöt évvel ezelőtt ez a dátum szolgáltatta az alapot ahhoz a döntéshez, hogy a város napjaként, minden évben megemlékezzenek az 1605-ben leuzajlott történelmi eseményekről.

A hagyományoknak megfelelően az idén is koszorúzással indult a programsorozat, Szerencs Város Önkormányzata, a testvérvárosok képviselői, tanintézmények vezetői hajtottak fejet Bocskai István szobra előtt. Az ünneplők a koszorúzás után először a református templomban nézték meg a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola diákjainak és pedagógusainak műsorát, majd a Rákóczi-várba vonultak, ahol ünnepi testületi ülést tartottak. Itt elhangzott, hogy méltán lehetünk büszkék Bocskai Istvánra, aki Európa szerte elismerten a keresztény megújulás tizenkét legnagyobb alakjának egyike.

A nemzet érdeke

A várban megtartott eseményen Koncz Zsófia országgyűlési képviselő történelmi visszaemlékezésekkel kezdte köszöntőjét. Beszédében kiemelte, hogy Szerencs városa, az itt élők központi helyet foglaltak el a Bocskai felkelésben.

– Az, hogy a város országgyűlésnek adott helyet egy nagyon fontos időben, mindannyiunknak iránymutatást kell, hogy adjon – mondta Koncz Zsófia, majd áttért jelenünkre, kiemelve azokat a fejlesztéseket, amelyek már folyamatban vannak, voltak. Ilyen például a 37-es út kétszer két sávosítása, ami nem csak a városnak, de a pátriának is nagy fellendülést hozhat.

– Szerencs város napján nemcsak a történelmi eseményeket, de azokat is ünnepeljük, akik nagyon sokat tesznek a településért, akik viszont kiemelkedő dolgokat tettek, kitünteti a képviselő-testület. Bocskai István nagyon jó példa arra, hogy milyen iránytűt használjunk nehéz helyzetekben is, de mindig a nemzet érdekét helyezzük előtérbe – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Magyarnak lenni

Az eseményen Nyiri Tibor polgármester hangsúlyozta, ez a nap kiváló alkalom arra, hogy köszönetet mondjanak mindazon személyeknek, akik a mindennapi élet során valamilyen plusszal járultak hozzá a város társadalmi, kulturális, vagy sportéletéhez, akik fejlesztették és életben tartották a település hazai és külföldi kapcsolatait.

– Elődeink földjén kell, hogy legalább évente egyszer, ha nem az év minden napján üzenjenek nekünk őseink, mit jelent magyarnak lenni, ami nem egyszerű – hangsúlyozta a polgármester – de szerte a világban élő magyarok számíthatnak az anyaországra, mint ahogy mi is számíthatunk a határainkon túl élő magyarokra. Az elmúlt több mint ezer év mutatja, üzeni számunkra, minden pillanatban hűnek kell lenni nemzetünkhöz. Meg kell tartanunk magyarságunkat, meg kell hogy tartsuk azt, amit eleink üzentek számunkra. Mi mindig meg tudtuk nyerni harcainkat és remélem, ez a jövőben is így marad – zárta gondolatait a polgármester.

Kitüntetettek

Az ünnepi testületi ülés végén a város kitüntetéseit vehették át azon személyek, akik huzamos időn keresztül járultak, járulnak hozzá a település gazdasági, társadalmi és szellemi életének fejlődéséhez, közösségének építéséhez. Az idei esztendőben az alábbi személyek és szervezetek részesültek elismerésben.

  • Szerencs Város Díszpolgára: Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
     
  • Pro Urbe Szerencs: Galgóczi Ferencné amatőr versíró, több civil szervezet aktív tagja, az ondi közösségi élet egyik szervezője és a Szerencsi Logiklub, a színvonalas versenyek rendezéséért, amivel öregbítették a város hírnevét.
     
  • Szerencs Város Közszolgálatáért: Gebri József, aki 33 éve a Szerencsi Férfikórus karnagya, Keresztesi János, a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetője, Rábainé Végh Anett ápoló (Bsc), a sport- és szabadidős rendezvények szervezője. Takács Krisztián, mentőtechnikus, az elsősegélynyújtás alapjainak széles körben történő megismertetéséért
     
  • Szerencs Tiszteletbeli Polgára: Manuela Rißer, Malchin alpolgármestere és Paul Kridel, a luxemburgi hesperange-i önkormányzat kultúráért felelős vezetője.
     
  • A BOKIK „Herman Lajos Kamarai Díj Szerencs” elnevezésű kitüntetését Kiss Dezső egyéni vállalkozó vette át Bihall Tamástól, a BOKIK elnökétől.

 

(forrás: boon.hu)