Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Több millió forintos pályázat indul

2025. március 25.

A cégenként 5 millió és 30 millió forint közötti támogatásra négy régióban - Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyarország - mintegy 300 ezer cég lehet jogosult, közel 1300 településen. Az Európai Unió társfinanszírozásával meghirdetett program 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást biztosít az érintett területeken működő, 50 fő alatti cégeknek. 

A megítélt támogatás 50 százaléka előlegként lehívható. A támogatást új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiák, kapacitások kialakításához, az információs technológia (IT) fejlesztéséhez, ingatlanberuházáshoz vehetik igénybe azok a vállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes üzleti évvel, éves átlagos létszámuk legalább egy fő, valamint a leghátrányosabb régiókban és a szabad vállalkozási zónák településein tervezik a projektjük megvalósítását.

A remények szerint nagy érdeklődést kiváltó támogatási program hozzájárul majd a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkózásához, a helyi gazdaság élénkítéséhez és a munkahelyek megtartásához. A program a Demján Sándor Program részeként valósul meg, és az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv egyik pillére, amelyben a kormány 2025-ben összesen több mint 1400 milliárd forint forrást juttat a gazdaságba.

Szabados Richárd elmondta: a felhívás március 24-én hétfőn jelenik meg, a beadáshoz szükséges program április 24-től lesz elérhető a pályázati honlapon (www.palyazat.gov.hu), majd április 29-én 17 órától veszi kezdetét a pályázatok benyújtása.

 

Teljes gőzzel halad a Demján Sándor Program

Elindult a Demján Sándor Program összes támogatási eleme Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára szerint, aki hozzátette, hogy a 8+1 akciópont azt szolgálja, hogy direkt vagy indirekt módon a kis- és középvállalkozásokat (kkv) segítsük.

 

(Forrás: vg.hu/MTI)

 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

A kékgalléros munkaerőpiac már régen nem csak a toborzásról szól. A vállalatoknak ma egyszerre kell választ találniuk a munkaerőhiányra, a megtartásra, a generációváltásra, a HR digitalizációjára és a munkavállalók folyamatos fejlesztésére. Éppen ezért ajánljuk a vállalkozók figyelmébe a szeptember 24-i BLUE konferenciát.

Új exportpiacokat keres vállalkozása számára? Építsen üzleti kapcsolatokat Kínában, a világ egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő piacán! Az MKIK Vállalkozásfejlesztési Projektje keretében, Magyarország Kormányának támogatásával 2026. szeptember 21 – 26. között üzleti delegációt szervez Kínába, Sanghajba és Hangcsouba.