Ugrás a tartalomra
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Rozsdaövezetek támogatása

2021. július 29.

Azaz itt gyakorlatilag áfamentesen lehet itt új lakást vásárolni, mivel a rendeletben rögzítik, hogy a támogatás összege megegyezik a lakás vásárlásáról kiállított számla vagy számlák szerint megfizetett 5%-os általános forgalmi adó összegével.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-a 45. pontja alapján a rozsdaövezeti akcióterület az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben kijelölt, közlekedési, közmű- és intézményi infrastruktúrával ellátott vagy fenntartható módon ellátható, lakó- és más rendeltetés kialakítására alkalmas, jellemzően barnamezős területeket is magában foglaló terület, függetlenül attól, hogy a barnamezős területek 8. § (7) bekezdése szerinti lehatárolása megtörtént-e.

A barnamezős terület olyan földrészlet vagy földrészletek összessége - ide nem értve a mező- és erdőgazdasági területeket -, amely elsősorban ipari, kereskedelmi, közlekedési vagy honvédelmi célú felhasználást követően felhagyottá, alulhasznosítottá vagy leromlott állapotúvá vált, jellemzően környezetszennyezéssel terhelt, ugyanakkor környezeti és műszaki beavatkozással értéknövelt, fejleszthető területté alakítható.

Az újonnan tervezett lakófunkció csak az arra alkalmas területeken, vagy a szükséges feltételek megteremtése esetén támogatható. A részletes vizsgálatot a miniszter folytatja le, és készíti elő az anyagot a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos ügyekért, a településfejlesztésért és településrendezésért, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért, a környezetvédelemért, valamint a közlekedésért felelős miniszter által kijelölt egy-egy személy részvételével működő öttagú Rozsdaövezeti Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) részére, amely állást foglal a kezdeményezéssel kapcsolatban. A Bizottság elnöke a miniszter által kijelölt személy. A Bizottság a döntéseit egyszerű többséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A Bizottság a működési rendjét maga határozza meg rendelkezik a 1107/2021 (III.10.) Korm. határozat.

A pályázók köre nincs korlátozva, így akár magánszemélyek, jogi személyek, települési vagy kerületi önkormányzatok és az állam is tehet javaslatot a bizottság részére. A kezdeményezők jellegétől függetlenül az elbírálás azonos szempontrendszer szerint történik.
A rendelet 2021. szeptember 1-jén lép hatályba.

Letölthető verzió - Magyar Közlöny 2021. évi 139. szám

Online verzió - Magyar Közlöny 2021. évi 139. szám

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

Harmincmilliárd forintos keretből, 3-12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, 90 százalékos támogatási intenzitás mellett mikro- és kisvállalkozásoknak hardverre, szoftverre, webfejlesztésre és e-kereskedelemre. A DIMOP Plusz program kibővített második körében az egész ország pályázhat, a későbbiekben Budapest is bekapcsolódik.

Vállalkozói Körkép címmel rendezi meg a kamara 2026. március 24-én 09:00 órától a Bálna Rendezvényközpont a magyar kis- és középvállalkozások egyik kiemelt szakmai találkozóját. A rendezvényen döntéshozók, vállalatvezetők, szakpolitikai szakértők, valamint a vállalkozói szféra képviselői vesznek részt.