Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az bokik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
AA

Hírek

1. oldal

Február 27-én lett volna 102 éves Dr. Kopátsy Sándor, a neves közgazdász. A jeles nap alkalmából a BOKIK és a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének vezetői emlékeztek a 2020 novemberében elhunyt szakemberre a Deszka temetőben található sírjánál.

Elhunyt Rabi József, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egykori alelnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara önkormányzati szekciójának alapítója, Sajóecseg korábbi polgármestere. Hosszan tartó, súlyos betegség után december 9-én érte a halál. Egy gazdag, igen aktív, sokszínű életút ért véget.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetése és munkatársai szomorúan búcsúznak Miskolc város korábbi polgármesterétől, Kobold Tamástól, akivel mind hivatali évei alatt, mind pedig a magánéletben a kamara vezetői rendkívül jó munka- és emberi kapcsolatokat ápoltak.

Szomorúan fogadtuk a megrendítő hírt, hogy Sobotic Miklós Aranykoszorús Autószerelő Mester szíve július 29-én megszűnt dobogni. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagja, kiváló szakember generációkat nevelt, tanított az autószerelő szakmára, a munka szeretetére, becsületére, arra, hogy egy jó mester mindig tudása legjavát adja. Tanítványai, szaktársai tisztelték, példaképnek tekintették, neve fogalom a szakmában.

Gyászol a kamarai közösség. Mindannyiunkat megdöbbentett a tragikus hír: dr. Kakuk István, a BOKIK Ruha- Iparcikk Kereskedelmi Osztályának elnöke 55 éves korában váratlanul elhunyt.

Dr. Kopátsy Sándor születésnapja, február 27. mindig jeles nap volt kamaránk életében. Ez alkalomból évről-évre összegyűltek tisztelői, a volt kollégák, a kamara vezetői, a Szentpáli iskola diákjai és tanárai, hogy köszöntsék a neves közgazdászt, a BOKIK tiszteletbeli tagját. Idén 99 szál gyertya égett volna Sanyi bácsi születésnapi tortáján, sajnos azonban már négy hónapja, hogy nincs közöttünk. Szellemisége, örök optimista lényének emléke, életművének tisztelete azonban velünk él, mindennapjaink része.

A miskolci Deszkatemetőben november 19-én, csütörtökön kísérik utolsó útjára családtagjai, tisztelői Dr. Kopátsy Sándort. A szertartás 10 órakor kezdődik a temető szabadtéri ravatalozójában.

Életének 99. évében elhunyt Dr. Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli tagja, és családtagként elkötelezett őrzője, ápolója dr. Szentpáli István – a kamara egykori titkára, Miskolc egykori polgármestere – emlékének, hagyatékának.